Címlap Beszámoló/Report Garden


Garden/Kert

8. találkozó/8. meeting

Wales meeting

A 8. találkozó Walesben zajlott mely a program zárása volt. A projektmegbeszélések során közösen elkészítettük a záró beszámolót, melyre előzetesen minden ország koordinátora felkészült leírást készítve a saját iskolájában megvalósított feladatokról, az ott rendezett találkozóról, a kommunikációról, a feladatmegosztásról, és a pályázati űrlap minden pontjáról.

A projektmegbeszélések után megismerhettük a Barry Island általános iskolát, ahol a gyerekek műsorral fogadtak bennünket. A színvonalas műsor után tanórai foglalkozásokat látogathattunk meg, melynek során bemutatták a saját iskolájukban alkalmazott nevelési-oktatási módszereket, eszközöket.  Látogatást tettünk a Nemzeti Néprajzi Múzeumban, megkóstolhattuk nemzeti italukat a Penderyn Whisky gyárban. Egy városnéző túra során megismerkedhettünk a város nevezetességeivel

7. találkozó/7. meeting

A hetedik találkozó Franciaországban zajlott, ahol négy kolléga és négy tanuló képviselte iskolánkat. A koordinátori megbeszélések során tisztáztuk a még hátralévő feladatokat, minden ország választott két gyógynövényt, amelyről leírást kellett készíteni, és receptet mellékelni. Fotókat kell készíteni a kapott képeslapokról. Megbeszéltük a végső beszámoló pontjait, melyeket közösen kell megírnunk. A következő találkozóra mindenki elkészíti a beszámolóját az elvégzett feladatokról, arról, hogy hogyan történt a program ellenőrzése a folyamat során, hogyan zajlott a kommunikáció, kinek mi volt a feladata stb. Közben a többi kolléga növényeket ültetett az iskolai kertbe és dijoni mustárt készített. Körbevezettek minket az iskolában, bemutattak a gyerekeknek és kollégáknak.

 

A program során megismerhettük Dijon nevezetességeit. Ellátogattunk a természettörténeti múzeumba, amelyet Dijon legrégebbi kertje vett körül és Franciaország második legnagyobb képzőművészeti múzeumába. A városházán a város vezetői fogadtak minket, majd egy francia néptáncbemutatón vehettünk részt. A várost burgundiai szőlőültetvények veszik körül, híres borairól, így egy borkóstolóra is elvittek bennünket, majd egy fekete ribizlit feldolgozó üzembe a Cassisiumba látogattunk el. Részt vettünk egy kerékpátúránis, melynek végállomása egy kalandpark volt.  A projekt utolsó napján került sor a versailles-i kastély és Párizs nevezetességeinek megtekintésére. Az Eiffel-torony, a Diadalív, a Shamps-Elysées, a Notre-Dame-székesegyház, a Sacré-Coeur-bazilika, a Montmartre csodás látnivalók, csodás helyek.

 

Beszámoló:  Varga Ramóna 6.a Franciaország
Hétfő reggel 04:30-kor indultunk Szeghalomról a budapesti repülőtérre onnan a repülőnk fél tizenegykor indult Parizsba,két óra alatt oda is  értünk. Nagyon tetszett a repülő nekem ahogy leszálltunk ki is dugult a fülem. Megvártuk a csomagokat  és Parizsból gyors vonattal mentünk tovább Dijonba,amikor megérkeztünk a családok már ott vártak minket a pályaudvar bejáratától nem messze. Onnan mindenki ment haza a fogadó családokkal.
Én egy 11 éves kislánynál voltam akit úgy hívtak,hogy Manon Pierron. Volt két testvére az egyik 3 éves kislány a másik pedig egy 16 éves fiú volt. Amikor megérkeztünk oda adtam az ajándékokat ami nagyon tetszett nekik. Amikor kész lett a vacsora megvacsoráztunk és beszélgettünk,később lefeküdtünk aludni.

 

Kedd reggel megreggeliztünk,fogat mostunk és a kislány apukája elvitt minket a buszmegállóba ott találkoztunk Ritával és onnan iskolabusszal mentünk tovább. A iskolába játszottunk a játszó szobába meg tanórákon vettünk részt,de előtte az iskola diákjai egy kis előadással fogadtak minket és adtak egy kis ajándékot is. A keddi   napot az iskolába töltöttük.Délben megebédeltünk nekem nem nagyon ízlett az ebéd de az tetszett,hogy több mindenből is lehetett választani,hogy mit szeretnénk enni. Délután 16:30-kor érkezett az iskolához az iskolabusz. Az iskolabusz mindenkit lerakott egy megállónál és onnan ment mindenki haza,mi haza sétáltunk. Otthon vacsoráztunk,beszélgettünk. Később lefeküdtünk aludni.

 

Szerda reggel felkeltünk megreggeliztünk,fogat mostunk és a kislány anyukája kivitt minket az iskolabuszhoz onnan iskolabusszal mentünk iskolába. Az iskolába játszottunk egy kicsit a játszószobába és onnan a fogadó gyerekekkel és a tanárokkal mentünk egy természet tudományi múzeumba és egy kertbe. A természet tudományi múzeumnál megkérdezte a kislány aki fogadott, h megvan-e a buszkártyám én meg megnéztem hogy megvan-e de nem találtam sehol és a személyimet se találtam mert az is a buszkártyával volt egy tokba. Szóltam Ritának,hogy nem találom se a személyim se a buszkártyám és oda jött Csabi meg Andris és megkérdezték,hogy mi a baj és utána Csabi szólt Zsuzsa néninek,hogy nincs meg a személyim. Zsuzsa nénivel átnéztük az egész táskám de nem volt benne Zsuzsa néni megkérdezte,hogy  hol láttam utoljára én pedig úgy emlékeztem,hogy a játszó szobába még megvolt. Zsuzsa néni beszélt az egyik bácsival,hogy nézzék meg a játszószobába meg a helyi buszon amivel mentünk a Természet tudományi múzeumhoz. De az iskolába nem volt a buszon meg csak holnapra tudták megmondani,hogy ott maradt vagy sem. Szóltunk a fogadó kislánynak,hogy szóljon az apukájának,hogy nézze meg nem-e maradt a kocsiba vagy otthon a személyim. Később  eszembe jutott,hogy lehet nem is a játszó szobába láttam utoljára a személyim meg a buszkártyám hanem az iskola buszon. Felhívták az iskola buszt vezető bácsit,hogy nem találta meg valaki a személyim. Közbe bementünk a természet tudományi múzeumba ott sok mindent láttunk növényektől kezdve állatokig. Amikor elindultunk a városba mi magyarok mert kaptunk 2 óra szabadidőt,hogy ebédeljünk és vásároljunk útközbe találkoztunk Manonnal és mondta,hogy megvan a személyim,amikor megtudtam nagyon megkönnyebbültem. Amikor letelt a 2 óra akkor találkoztunk a találkozó helyen és elmentünk egy múzeumba. A múzeumba le kellett rajzolni egy képet utána meg ki kellett színezni eleinte nem értettük mit kell csinálni de amikor láttuk a többieket akkor megértettük. A múzeum után elmentünk a városházára ott tartottak egy kis beszédet. Ott kaptunk pogácsát meg üdítőt. A városházáról visszamentünk a múzeum elé és ott Francia táncot tanultunk,csak nekem és Manonnak menni kellett mert jöttek értünk. Otthon meguzsonnáztunk beszélgettünk, és később vacsoráztunk. Vacsora után Manonnal játszottunk XBOX-on, később elmentünk aludni.

 

 

Csütörtök reggel megreggeliztünk és Manon apukája elvitt minket az iskola buszhoz. A buszmegállóba találkoztunk Ritával,és busszal mentünk az iskolába. Reggel a fogadó gyerekek tanítási órára mentek addig mi pedig játszottunk az udvaron és a játszószobába. Délbe megebédeltünk,ebéd után biciklivel elmentünk egy kalandparkba. Mikor oda értünk lehetett választani,hogy mit szeretnénk csinálni lehettet a könnyebbik pályán meg a nehezebbik  pályán menni és aki nem akart mászni az golyózhatott. Rita Andris meg én a nehezebb pályán mentünk,és Csabi meg golyózott mert tériszonya van. Nagyon hamar végig értünk a pályán  mivel nagyon rövid volt. Amikor mindenki végzett elindultunk vissza a sulihoz biciklivel 20 percünk volt,hogy odaérjünk az iskola buszhoz olyan gyorsan tekertünk,hogy mindenki nagyon elfáradt. A buszmegállóból haza sétáltunk, meguzsonnáztunk és én átvettem a ruhám amibe este mentem az iskolába. Amikor megérkeztek Manon szülei akkor elindultunk az iskolába a búcsú bulira. Ott megvártuk míg mindenki megérkezik és amikor már mindenki ott volt egy műsort néztünk meg amit az iskolába járó zsonglőr,artista gyerekek mutattak be. A műsor után lementünk az udvarra és ott pedig egy kalózos műsort láthattunk. Amikor vége lett a műsornak bementünk az iskolába és zenéltek nekünk. Később felmentünk az ebédlőbe és kaptunk vacsorát. Rita meg én leginkább süteményt meg Chipset ettünk. A vacsora után táncoltunk,22-23 óra fele mentünk haza. Amikor hazaértünk elbúcsúztam a fogadó családtól és lefeküdtünk aludni.

 

Péntek reggel 4:00-kor keltünk és mentünk a fogadó gyerekkel és tanárokkal Parisba. Kocsival értünk jöttek és onnan mentünk a buszhoz. A buszon majdnem mindenki aludt addig amíg először meg nem álltunk. Amikor megálltunk mindenki kapott reggelire chroisant. Amikor mindenki megreggelizett elindultunk és Versailles-ig meg se álltunk ott megnéztük a Napkirály kastélyát,nagyon szép volt a kastély. És vettünk mini kulcstartós Eiffel tornyot. Onnan mentünk Parisba a szállodába. A szálloda előtt elbúcsúztunk a fogadó gyerekektől is.  Először bementünk abba a szállodába ahol foglaltak nekünk szállást de kiderült,hogy átraktak minket egy másik szállodába mert az tele volt. A másik szállodába 30 percet - 1 órát  kellett várnunk mert nem volt szobánk addig amíg vártunk Csabi vett egy póker kártyát mert unatkoztunk és azzal játszottunk körbefost. Végül lett szobánk csak a szobába nem volt se zuhanyzó se wc csak a folyosón volt ,én Ritával voltam egy szobába. 19 órakor lent volt találkozó az előtérbe. Onnan metróval utaztunk útközben az egyik török bácsi fent maradt a metrón és utána mentek addig mi elmentünk az Eiffel toronyhoz,és a kikötőhöz de előtte kaptunk egy kis időt,hogy együnk valamit. Utána visszamentünk a kikötőhöz és addigra mindenki visszaért épségben még a metrón ragadt bácsi is. Utána hajókáztunk a Szajnán,a hajón nagyon hideg volt. Később metróval mentünk vissza a szállodába és amikor vissza mentünk a szállodába. Amikor megfürödtünk Ritával még beszélgettünk elalvás előtt.

 

Szombat reggel a szállodába kaptunk reggelit. Andrásnak meg Csabának nagyon ízlett a mogyorókrém meg a lekvár meg a csomagolt kakaópor és mindenből hoztak egy kicsit és már nem tudták hova rakni ezért segítettünk nekik felvinni. Utána elmentünk metróval a Notre Dame-hoz be nem mentünk mert nagy volt a sor és azt hittük nem végeznénk. A Notre Dame után elbúcsúztunk a Franciáktól és elmentünk sétálni a  Champs-Élysées-én  meg megnéztük  a Diadalívet. Utána elmentünk az Eiffel toronyhoz metróval. Az Eiffel toronynál 1 órát vártunk mert olyan hosszú volt a sor,felmentünk a második szintre és láttam a várost felülről nagyon szép volt és kb. 30 perc múlva lementünk. Az Eiffel torony után elmentünk enni meg szuvenírt venni. Utána felmentünk Paris legmagasabb pontjára a Montmartre-ra és az ott lévő székesegyházba. Oda Rita Andris Csaba meg én nem mentünk be. Utána elmentünk sétálni meg elmentünk a Moulin Rouge-hoz,utána pedig mentünk vissza a szállodába metróval. A szállodába miután megfürödtünk még egy kicsit beszélgettünk Ritával és aludtunk.

 

Vasárnap reggel 04:00.kor keltünk és 05:00-kor reggeliztünk. 05:30-kor kellett volna jönnie a taxinak de késett a taxiba aludtunk amíg oda nem ért a repülőtérre. A repülőtéren még vettünk egy kis édességet. és 09:30-kor mentünk a repülőhöz mert akkor szállt fel. A vissza felé úton végig aludtam,amikor szálltunk lefelé akkor fájt a fülem meg bedugult de amikor leszálltunk akkor már nem fájt és nem is volt bedugulva. A repülőtéren megvártuk a csomagokat és elindultunk Szeghalomra és még hazafelé is aludtam a kocsiba.

Nagyon tetszett Franciaország,szép és tartalmas hét volt.

Adamik Rita 6 a:

Franciaországban

Hamar keltünk,de jó volt az utazás . A repülőn szép volt a kilátás,csak egy kicsit fájt a fülünk.Megérkeztem a családhoz , ők nagyon kedvesek voltak ott egy kicsit jobban megismertük egymást.  Reggel bementünnk iskola busszal és voltunk órákon meg játszottunk. Nagyon hosszú volt egy nap az iskolában.Ebédeltünk ott nem volt ilyan rossz a kaja,de sokat nevettünk  8:00-16:30-ig  kell ott lenni.Szerdán elmentünk egy nagyon szép kertbe még egy állat múzeumba .Végig jártuk a kertet délután pedig vásárolgattunk . Egy híres múzeumot végig jártuk és alkottunk.A városházába fogadtak minket és táncház is volt . Csütörtökön  csináltunk mustárt és ültettünk növényeket .Biciklitúráztunk  és az út végén kalandparkba érkeztünk, ahol nagyon izgultam , de jó volt.  Nagyon siettünk hazafele mert majdnem lekéstük a buszt.Este volt a party ott is táncoltunk, megnéztük az iskola előadását és ettünk. Reggel indultunk Versaillesba ott kaptunk croasant .Voltunk Versaillesi kastélyban ami  nagyon szép volt kivülről és belülről is.  .Piknikeztünk és voltunk egy állat simogatóba is.Este sétahajókáztunk a Szajnán és ott gyönyörű volt a kilátás. Másnap rengeteget gyalogoltunk (és metroztunk) de megérte .Láttuk a Notre Dameot hatalmas és látványos . Végigmentünk a Champs Élyséen ami irtó hosszú volt ennek a végén a diadalívet láttuk. Felmentünk a Eiffel toronyba a második szintig ott a kilátás nagyon jó volt sőt perfect. Rengeteget fényképe csináltam.Vacsoráztunk ott volt egy  híres templom a Sacre Coeur és végre megtaláltuk a Moulin Rouget,amit csak kívülről láttunk. A hotelba nagynehezen visszataláltunk,reggel indultunk vissza.Nagyon jó volt az utazás ,remélem lesz még ilyen.   :)

Leó Zoltánné:

A Comenius-projekt keretében a franciaországi találkozón vehettem részt.

Már az utazás is nagy élmény volt számomra, mert először ültem repülőn. Párizsban, a Lyon-pályaudvaron vonatra ültünk. A világ egyik leghíresebb nagysebességű vonatával, a TGV- vel röpke másfél óra alatt tettük meg a 300 km-es utat Dijonig. A hivatalos program másnap kezdődött. Az iskola, ahol vendégül láttak bennünket, Jean-Philippe Rameau francia zeneszerző nevét viseli. A külvárosban található, 10-14 éves gyerekek járnak ide. Maga az épület újszerű, az udvar szépen gondozott, parkosított, tiszta. Szívélyes fogadtatásban volt részünk: az aulában néhány kedves dalt adott elő az énekkar. Az udvaron összegyűltek a tanulók, s minden külföldi résztvevő bemutatkozott. Volt, aki franciául köszöntötte őket, ami nagy tetszést aratott. A vendég gyerekek tanítási órákon vettek részt, a felnőttek szakmai tanácskozáson. Az igazgató bemutatta az iskolát. A tantermek a legmodernebb oktatástechnikai eszközökkel felszereltek. Érdekesség volt számomra, hogy itt tűzvédelmi okokból nem szabad a falakat dekorálni. Hatalmas sportudvar és egy kert is tartozik az iskolához, mesterséges tóval. A tanulók maguk ültetik, gondozzák a virágokat, zöldségeket, fűszernövényeket és közvetlen közelről figyelhetik meg a víz és a vízpart élővilágát is. Itt 9 órakor kezdődik a tanítás és 16 óráig tart. A gyerekek az iskolában ebédelnek. Nagyon szép az ebédlőjük: modern, önkiszolgáló. Kétféle menüből választhatnak, van előétel, főétel, desszert, gyümölcs. Irigylésre méltó! Nagyon sok programot szerveztek a francia vendéglátók számunkra. Egy foglalkozás keretében mi is ültethettünk növényeket, saját kezűleg készíthettünk dijoni mustárt. Kerékpártúrán is voltunk: a Colombiére parkba mentünk, itt megtanultunk petángozni, a gyerekek pedig a kalandparkban tették próbára ügyességüket és bátorságukat. Autóbusszal elvittek minket egy fekete ribizlit feldolgozó üzembe és a hozzá tartozó bemutatóterembe, az un, Cassissiumba, Nuits Saint Georges városába. Az oda vezető úton megcsodálhattuk a burgundiai szőlőültetvényeket. Nagy élményt és csodás látnivaló nyújtott, hogy láthattunk egy hatalmas díszkertet, ami Dijon legrégibb kertje: különleges növények, hatalmas fák, mesés környezet. Meglátogattuk a Természettörténeti Múzeumot és voltunk a Képzőművészeti Múzeumban is, amely Franciaország második legnagyobb képzőművészeti múzeuma. Nagy sikere volt a régi francia táncokat bemutató felnőtt tánccsoport előadásának és az azt követő táncháznak. Természetesen nem maradt el a híres francia sajtok bemutatója és kóstolója sem. Dijon csodálatos város: régi, felújított épületeivel, tiszta, rendezett utcáival, jó közlekedésével, számtalan látnivalójával. Nem véletlenül viseli a „Franciaország kulturális és történelmi városa” címet. A projekt utolsó napján került sor a versailles-i kastély és Párizs nevezetességeinek megtekintésére. Az Eiffel-torony, a Diadalív, a Shamps-Elysées, a Notre-Dame-székesegyház, a Sacré-Coeur-bazilika, a Montmartre csodás látnivalók, csodás helyek.

Életre szóló élménnyel gazdagodtam. Köszönöm a lehetőséget!

Tevékenységek/Activities

Az első találkozóra minden ország PowerPoint prezentációt készített

országáról

városáról

iskolájáról

Minden évszakhoz kötődően képeslapot, üdvözlőlapot készítünk partnerországainknak.

Kialakítottuk az iskolai külső és belső kerteket, ősszel hagymás növényeket ültettünk bele, a magyarországi találkozóra magvakat hozott minden ország képviselője, ezeket elvetve és gondozva, nemzetközi kertek jönnek létre. Télen virágládákba ültettünk, és vetettünk fűszernövényeket, de ezek sajnos nem nagyon bírták a tanterem klímáját, így egy idő után elpusztultak. A virágok gondozásáról naplót vezetünk, melybe feljegyezzük az öntözés időpontját, mennyiségét, a kinti és benti hőmérsékletet és az időjárási viszonyokat.

Logóversenyt hirdettünk, melyet egy a mi iskolánk tanulója nyert meg:

 

 

 

 

 

 

 

 

Prezentációkat készítettünk minden ország tipikus karácsonyi növényeiről, szokásairól, szólásokat, mondásokat, babonákat gyűjtöttünk róluk melyeket egy közös albumba gyűjtöttünk össze.

Órákat tartottunk a növények gondozásáról, az éghajlati klímák változásairól és mértékegységek átváltásáról, melyekrőlóravázlatok készültek. (Az összes óravázlat tömörített formában letölthető innen)

 

 

 

 

 

 

Álmaim kertje címmel rajpályázatot hirdettünk, a gyerekek kerteket rajzoltak, maketteket terveztek. A három legszebb rajzot minden ország kiválasztotta, ebből is egy közös nemzetközi album készül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A magyarországi látogatás előtt előzetes feladat volt az országoknak, hogy készítsenek képeket a környezetük legszebb és legelhanyagoltabb részeiről, és maketteket egy közös ökováros megépítéséhez. A találkozó során iskolánk Föld napi programot szervezett, amely során a hozott képekből a kollégák a gyerekekkel együtt projekteket készítettek és megépítették az ökovárost.

Ország ismereti vetélkedőt szerveztünk, mely során a gyerekek számot adhattak arról, mennyire ismerték meg a pályázatban résztvevő országokat. Előzetes feladatként minden országról projekteket kellett készíteni a csapatoknak és meghatározott szempontok alapján, felkészülni azokból.(zászló, földrajzi adottságok, ünnepek, főváros, nagyobb városai, híres emberek, étkezés...)

Kiállítást szerveztünk a gyerekek által az iskolába behozott növényekből, melyek otthonaikat, környezetüket díszítik.

A 2013/14-es tanév első feladatai közé tartozott az őszi képeslapok készítése.

 

Minden ország tanulói fotókat, prezentációkat készítettek környezetükben lévő érdekes szép kertekről.

A legszebbekből album készült, melyeket egymás között kicseréltünk, és kiállítottunk.

Tipikus kertekről (angol, francia, japán, belga, holland) kutattak a gyerekek a neten, majd projekteket, prezentációkat készítettek róluk, amelyeket kiállítottunk.

Nemzetközi szótárt készítettünk 11 nyelven, melyben növények, virágok, zöldségek nevei szerepelnek.

Minden ország koncertet szervezett Power Flower Concert címmel, ahol a gyerekek növényekkel, virágokkal kapcsolatos dalokat énekeltek. A legszebb előadásokat az angliai látogatás során hallgathattuk meg közösen.

Növények, gyógynövények gyűjtése, albumok készítése rövid leírással együtt.

Karácsonyi hagyományok leírása, fotók küldése.

Találkozó szervezése kertészettel foglakozó szakemberekkel, erről rövid leírás készítése.

téli kertek látogatása, tapasztalatok leírása.

Kertek és virágok az irodalomban, a gyerekek irodalmi műveket, verseket olvasnak, részleteket fordítanak le belőlük angolra, vagy verseket írnak. A kisebbek rajzokat készítenek. Irodalmi verseny szervezése „My voice in Environment".

Sziklakertek létrehozása.

II. Comenius Környezetvédelmi nap szervezése, ételek készítése zöldségekből, virágokból, gyógynövényekből, receptkönyv készítése.

Uniós vetélkedő szervezése, melyre a gyerekek előzetes power pointos prezentációval készültek. Az év során évszakokról készült rajzokból, naptárt készítettünk, melyben minden hónaphoz a gyerekek készítettek egy leírást az arra a hónapra jellemző  ünnepekről, hagyományokról. Az elkészült naptárakat az utolsó projekttalálkozón kicseréltük egymás között.

Egy záró találkozót szerveztünk minden a programban résztvevő szülő, tanár, tanuló közreműködésével, amelyen a projektkoordinátor egy részletesbeszámolót tartott a két év programjáról, majd megtekintettük a lengyelországi záró találkozóról készített úti filmet. Ezután a gyerekek, szülők és a tanárok mesélték el élményeiket.

6. találkozó/6. meeting

A hatodik találkozó Angliában zajlott 2013 november 11-15-ig Burton Upon Trent-ben.


E találkozón három tanár és négy diák vett részt. A program 12-én kedden kezdődött koordinátori megbeszéléssel, ahol kicseréltük az egymásnak készített képeslapokat, megbeszéltük a következő feladatokat, köztük szerepelt egy nemzetközi, közös szótár elkészítése, karácsonyi hagyományok leírása, téli kertek látogatása, történet, vagy vers írása növényekről, szakács könyv készítése, sziklakertek  létrehozása.

A koordinátori megbeszélések alatt a többi kolléga különböző tanórákat látogatott, majd a koordinátorok a gyerekekkel együtt elkészítették a közös Comenius csokrot. Minden országnak képviselői hoztak virágokat, amelyeket a gyerekek készítettek, ezek kerültek bele ezekbe  a  csokrokba, így létrejött 11 nemzetközi Comenius virágcsokor. Ezután körbevezettek az iskolában,mely egy egyházi intézmény. A gyerekek dalokkal versekkel fogadták a vendégeket.

A város sörgyártásáról híres, így megtekintettük Brewery Centert, ahol kiállítást láthattunk a sörgyártásról, a gyerekek pedig egy kalandparkos kiránduláson vettek részt. A találkozó során még ellátogattunk a híres Cadbury csoki gyárba és a Think Tank Science kertbe, amely egy érdekes  játszótér volt.

Csütörtökön került sor a Power Flower Concertre, ahol meghallgattuk minden ország győztes dalát. Meglátogattunk egy középiskolát Az este közös Comenius partival zárult, ahol lehetőségünk nyílt régi angol táncokat tanulni. Az utolsó program egy londoni városnézés volt, ahol felültünk a híres London Eye-ra.


Gál Anna:

Mikor felszálltunk a repülőre nagyon izgatott voltam.A repülő lassan elindult.Majd egyre gyorsabban ment,és...hirtelen felszállt.Fentről nagyon szépek voltak a felhők,úgy néztek ki mintha egy nagy hómező lett volna.2 óra repülés után sikeresen földet értünk.

Aztán elmentünk a családhoz. Ameliához mentünk neki volt egy bátyja Henri,anyukája : Debbi apukája : Stiv.Egy szép emeletes házuk volt,volt egy macskájuk és egy nyuszijuk.

Voltunk Ameliával cserkészeten.(Petrával egy csomót gondolkodtunk hogy mi volt az.) És voltunk még vele egy programon.

Minden reggel a sulihoz mentünk de csak két órán vettünk részt. Nagyon fegyelmezettek voltak a gyerekek..

A kaják...hát... Voltak finomak is. (Vittem egy szál Magyar házi kolbászt a családnak,és nagyon ízlett nekik.)

Sok helyen voltunk a sulis programokon:Voltunk egy olyan helyen ahol volt egy csomó érdekes vásárolni való. Voltunk Csoki gyárban,és még ingyen csokit is kaptunk kóstolóba . Voltunk egy csúszdás kaland parkban is. És egy ,,farmon" vagyis olyasmin.

Utolsó este volt egy buli. Miután a családhoz vissza mentünk 12.30.-ig párna-csatáztunk Ameliával.

Másnap reggel kicsit korábban kellett volna kelni de mi elaludtunk és nem költöttek fel. Elköszöntünk a családtól és elindultunk Londonba,útközben sok szép épületet láttunk,köztük azt is amit rajz órán kellett lerajzolni. Mikor megérkeztünk láttuk a Buckingham palotát,láttunk egy élő ,,szobrot" és felültünk a London eye-ra.

Aztán haza repültünk,olyan rossz volt hogy hazafele menet és otthon mindenki értette a Magyar beszédet.(legalább is majdnem mindenki.)


Gyűrű Petra:

  • Anglia

Mikor felmentünk a repülőre akkor nagy izgalom fogott el, hogy milyen lesz.De mikor felszálltunk nagyon jó érzés volt. A felhők között olyan volt mintha egy havas mezőn lennénk . Kb. 2 órát utaztunk a repülőn. Kezdtünk lassan leszállni és a felhők alatt esett az eső .Leszálltunk. Meg jött a busz 1-2 órát utaztunk. Este volt mikor a hotelhoz értünk ott vártak minket a családok. Anna meg én nagyon-nagyon aranyos családhoz kerültünk. Az anyukát Debbynek, az apukát Stevennek hívták, a kislányt Ameliának a kisfiút Harrynek . Megérkeztünk a házhoz, nagyon takaros kis ház volt . Mi az emeleten voltunk nagyon szép kilátás volt a szobából. Reggel iskolába mentünk. Ott a kicsik reggel zenére táncoltak. Iskola után kalandparkba mentünk. Ott is nagyon jól éreztük magunkat. A kalandparknál még volt ilyen állatpark is. Az állat parkot ami kint volt piros traktorral mentünk végig… Az is nagyon jó volt. De volt egy olyan rész is ahol pajtába voltak ott voltak nyuszik,bocik,malacok, stb. Azután a Amelia színjátszóra járt és oda elmentünk. Nagyon ügyesek voltak. Ismét reggel mentünk suliba. Iskola után egy olyan helyre mentünk mint az Obi ott először ettünk utána körülnéztünk. Szerdán mentünk a csoki gyárba. Bementünk ott volt egy olyan szobor mint egy majomfej csokiból. Aztán bementünk és egy dzsungelt láttunk meg volt ott fából készült kígyó indián szobor. Aztán egy olyan szobába értünk ahol ilyen vetítések voltak és elmeséltek mindent hogy lett a cadbury csoki aztán megint mentünk egy ugyan olyan szobába ahol bemutatták hogy készül a csoki. Mikor átrostálták a kakaó babot akkor elkezdett mozogni a pad mintha mi lennénk a kakaó babok. Aztán mentünk az igazi gyárba ott már nem lehetett fotózni. Ott már láttuk hogyan öntik a formába a csokit és meg is lehetett kóstolni nagyon tömény volt. Aztán mindenki ment haza a családjával. Mert készülődtünk a partira. A partin nagyon jó volt Angol néptáncot tanultunk én még egy tanárral is táncoltam. Ameliával is táncoltam Debbyvel is. Aztán hazamentünk ott a kislánnyal még párnacsatáztunk nagyon jó volt !!! Aztán korám reggel mentünk Londonba. Londonban elmentünk a Buckingham palotához nagyon gyönyörű volt!! A London Eye előtt még ettünk és volt olyan ember aki ijesztgette a járókelőket mozdulatlanul ált mint egy szobor és mikor elmentek mellette hozzájuk ért. Aztán a London Eyehoz fel is ültünk rá! Nagyon szép volt! Aztán éppen tudtunk valamit venni. Mert menni kellett a buszhoz mert mi mentünk a reptérre. Este 2 kor értünk haza. Nekem ez egy örök élmény maradt.


Túri Niki:

Élménybeszámoló

 

Hétfőn megérkeztünk. Azután mentünk a családhoz, akik nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Kedden az iskolába voltunk délelőtt. Nagyon fegyelmezettek és barátságosak a gyerekek. Elmentünk ebédelni egy zöld centrumba. Gyönyörű egy hely.  Ebéd után kalandparkba mentünk ahol állatok is voltak. Nagyon jó csúszdák voltak. Este fele kimentünk megnézni az állatokat és utána mentünk haza. Szerdán reggel indultunk Birminghambe a csokigyárba. Egyik legszebb hely ahol jártunk. Ott eltöltöttük a délelőttöt. délután meg botanikus kertbe mentünk, ahol nagyon jó játékokat próbálhattunk ki. Csütörtök délelőtt az iskolába voltunk ahol koncert volt. Ebédeltünk és utána elmentük egy helyre ahol virágokat és fákat ültettünk. Mikor ezzel végeztünk városnézésre mentünk busszal. Este meg kezdődött a comenius party. Pénteken indultunk Londonba.  Mikor megérkeztünk végig néztük a várost. Voltunk a nevezetéseknél is. Csodaszép egy város. Nekem mégis a kedvencem a London Eye

volt. Mikor leszálltunk a London Eye-ról indultunk a reptérre. Nekem az biztos , hogy egy örök élmény marad.

Szívos Viki:

Az indulás napján kicsit féltem az úttól mert még nem ültem akkor repülőn. A reptéren már nagyon vártam hogy ki érjünk. Mikor felszálltunk a levegőbe kicsit kellemetlen de jó érzés volt. Mintha buszon ültem volna. Angliába másabb volt sok minden. A levegő frissebb,és párásabb volt meg hűvösebb, a közlekedés más oldali volt. Mikor leszállt a gép azt éreztem hogy jó helyen vagyok. A szállodánál bátyámék vártak engem. Velük eltölthettem 2 óra hosszát. Mikor visszamentünk és értem jött a család nagyon kedvesek voltak. Öleléssel köszöntöttek. Nagyon rendes család volt. Szívesen vissza mennék hozzájuk.A házuk nagyon szép volt. A házban elfoglaltam a szobám és mentem lefeküdni mert fáradt voltam nagyon. Másnap reggel mentünk az iskolába. Az iskola egyházi volt. Másabbak voltak a szabályok. A gyerekek egyen ruhába jártak iskolába, amit szerintem itt is be lehetne vezetni mert nekem nagyon tetszett meg szerintem mindenkinek jobb lenne. Az ételük egy kicsit másabb mint a miénk mert én szinte egész héten pulykát, krumplit és pároltzöldséget ettem. A programok nagyon tetszettek mindegyiket élveztem. A csoki gyárat, kalandparkot, amikor virágot ültettünk, elmentünk várost nézni. A comenius party is nagyon jó volt sokat táncoltunk énekeltünk. Nagyon élveztem. Szereztem új barátot is. Egy Lengyel lányt akit Veronikának hívtak. Sok kép készült. A csoki gyárban nagyon tetszett hogy megmutatták hogy készült és hogy csinálják a csokit. Amiket kóstoltunk azok is nagyon finomak volta. Amikor a családtól kellett elköszönni az anyuka sírt és a lányok is szomorúak voltak. Kaptam tőlük sok ajándékot is. Nagyon szívesen maradtam volna még náluk, mert nagyon megszerettem őket. London is szép volt bár egy részét aludtam mert Nikiék elfelejtettek felkölteni. A Buckingam palota is nagyon szép volt. Szerintem egy kicsit jobb lett volna ha nem busszal mentünk volna hanem sétálva. De így is nagyon jó volt. A London-eye-ról gyönyörű volt a kilátás. Az egész várost bel lehetett látni. A haza utat nagyon nem vártam csak egy dolgot. Hogy végre olyan ételt ehessek amit én is szeretek. A repülő út jobb volt mint odafele. Magyarországon mikor leszálltam a repülőről és szomorú lettem. Nagyon gyorsan eltelt az az egy hét. Nagyon élveztem és emlékezni fogok arra a családra akinél voltam örökre

 


5. találkozó/5. meeting

Az ötödik találkozó Lettországban zajlott 2013 szeptember 23-28 ig Rigában.

 

A projektmegbeszélések során megbeszéltük az elkövetkezendő feladatainkat, köztük, naptárkészítés, gyógy és fűszernövények gyűjtése, tipikus kertekről rajzok, poszterek, prezentációk készítése, Flower Power Concert szervezése, feladatok az angliai látogatás előtt.

A rigai partneriskola zeneiskola, minden gyermek játszik valamilyen hangszeren, egy nagyon szép koncerttel fogadtak bennünket. Megtekintettük az iskolát és csatlakoztunk osztályokhoz. Minden osztálynak volt egy országa, ahol az országra jellemző dolgokat állítottak ki, posztereket készítettek, mi pedig a számokat és egy magyar népdalt tanítottunk nekik. Ebben az időpontban betakarítási fesztivál zajlik Rigában, az iskolában hagyomány, hogy a gyerekek ajándéktárgyakat készítenek, süteményeket sütnek, és azokat cukorka, csokoládé fejében eladják egy, az iskolában megrendezett vásáron. Ezenkívül termésekből ötletes dolgokat készítenek, amelyeket kiállítanak.

Meglátogattuk a középiskolát, amelyben az itt tanuló gyerekek többsége folytatja tanulmányait.

Megtekintettük Riga látványosságait, az óvárost, aGauja nemzeti parkot, ellátogattunk egy kézműves házba, ahol mi is bekapcsolódhattunk a munkába, készíthettünk nemezvirágokat, sípot, rongybabákat, szappant, levélpapírt és sok más érdekes dolgot.

A záróeste egy iskolai Comenius partin vettünk részt, ahol a kollégák, gyerekek és szülők is részt vettek. Az est folyamán népzenei és néptáncbemutatót láthattunk, majd mi is megpróbálkozhattunk a táncok elsajátításával.

4. találkozó/4. meeting

A negyedik találkozó Szlovákiában zajlott, melynek időpontja 2013 június 3-7.

A projektmegbeszélések során lefektettük  a legszebb kert a környezetemben című fotóverseny közös szabályait. Megbeszéltük az ősszel megrendezésre kerülő dalversennyel kapcsolatos tudnivalókat. Megbeszéltük az előrehaladási jelentéssel kapcsolatos tudnivalókat, a közös problémákat, amelyek felmerültek a projekt eddigi megvalósítása során, a következő találkozók időpontjait. Minden ország elültetett egy fát az iskola udvarán. Az iskola tanulói táncok, dalok előadásával köszöntötték a vendégeket. Tanórákon vettünk részt, meglátogattunk egy speciális általános iskolát, ahol tanulási zavarokkal küszködő gyerekek tanulnak, és a helyi egyházi gimnáziumot.

Megtekintettük a város nevezetességeit, köztük a bazilikát. Kirándulást tettünk Pozsonyba, a fővárosba, ahol egy szép botanikus kertet láthattunk, és Skalicába a szomszédos városba. Búcsúzóul a  szülők és a kollégák egy közös vacsorán láttak minket vendégül.

 

Szabó Barnabás:

A negyedik találkozó Szlovákiában zajlott, melynek időpontja 2013 június 3-7.

A projektmegbeszélések során lefektettük  a legszebb kert a környezetemben című fotóverseny közös szabályait. Megbeszéltük az ősszel megrendezésre kerülő dalversennyel kapcsolatos tudnivalókat. Megbeszéltük az előrehaladási jelentéssel kapcsolatos tudnivalókat, a közös problémákat, amelyek felmerültek a projekt eddigi megvalósítása során, a következő találkozók időpontjait. Minden ország elültetett egy fát az iskola udvarán. Az iskola tanulói táncok, dalok előadásával köszöntötték a vendégeket. Tanórákon vettünk részt, meglátogattunk egy speciális általános iskolát, ahol tanulási zavarokkal küszködő gyerekek tanulnak, és a helyi egyházi gimnáziumot.

Megtekintettük a város nevezetességeit, köztük a bazilikát. Kirándulást tettünk Pozsonyba, a fővárosba, ahol egy szép botanikus kertet láthattunk, és Skalicába a szomszédos városba. Búcsúzóul a szülők és a kollégák egy közös vacsorán láttak minket vendégül.

3. találkozó/3. meeting

A Let’s Reveal Secrets of Europian Gardens (Fedjük fel az európai kertek titkait) projekt keretében a Szeghalmi iskolában került sor a következő találkozóra, 2013 május 15-20 ig. melyen 10 ország tanárai és diákjai vettek részt. (31 tanár, 19 diák)

Az első napon köszöntöttük vendégeinket iskolánkban, iskolagyűlés keretén belül pedig a diákönkormányzat  képviselői köszöntötték őket saját nyelvükön, majd mindannyian röviden bemutatkoztak. Ezt követően a hét programjainak megbeszélésére került sor, majd iskolánk mindkét épületét, tantermeit, tornatermét, hivatalos helységeit is megtekintették.

Ebéd után a művészeti iskola tanulóinak színvonalas műsora következett, melyről úgy nyilatkoztak többen, hogy ilyen tartalmas gyönyörű iskolai bemutatót még nem láttak egyetlen programon sem.

A szarvasi arborétum látogatása volt a következő program hajózással egybekötve, ahol megismerhették Magyarország egyik legrégebbi arborétumát, tipikus növényeit, virágait.

Ezután a kondorosi csárdában vacsoráztak, ahol csikósbemutatót és kiállítást láthattak a magyar betyárok életéről.

A következő napot projektmegbeszéléssel kezdtük, amelyen a pályázatok koordinátorai vesznek csak részt, a többi külföldi kolléga pedig szakjuknak megfelelő órákat látogatott. A projektmegbeszéléseken az elvégzett és az elkövetkező feladatokat beszéltük meg, és sor került a logóversenyünk nyertesének elismerésére is, melyet a pályázat közös koordinátora a lengyel kolléganő adott át Gál Anna 5. a osztályos tanulónak. Nagyon büszkék voltunk arra, hogy a 11 ország tanulói közül egy magyar kislány nyerte ezt a versenyt.

Ezt követően Debrecenbe indultunk városnézésre, majd a délutáni program közös fürdőzés volt a debreceni Aquaticum élményfürdőben, melyen a gyerekek és  a fogadó családok gyerekei is részt vettek.

2. találkozó/2. meeting

A második projekttalálkozó helyszíne Limburg, Németország volt, melynek időpontja 2013. január 21-25 volt. Erre a találkozóra minden ország elhozta a karácsonyra készített albumokat a tipikus karácsonyi növényekről, és az azokkal kapcsolatos babonákról, szokásokról. A fogadó iskola volt felelős a közös album összeállításáért. Megismerhettük a logóverseny eredményét, melyet egyik tanulónk nyert meg. Megbeszéltük az elkövetkezendő feladatokat, melyek egy rajzverseny kihirdetése álmaim kertje címmel, órák tartása, és óraterv készítése a mértékegységek átváltásáról. Kicseréltük a téli képeslapokat. A következő találkozóra minden országnak készítenie kellett 5-5 fotót a településük legszebb és legelhanyagoltabb részéről, és néhány makettet egy ökováros építéséhez.

Megismertük a limburgi iskolát, tanórákat látogattunk, kirándultunk Frankfurtba, ahol egy botanikus kertet láthattunk. A szülők és a kollégák vendégül láttak bennünket egy iskolai partin, amely előtt egy közös esti sétát tettünk az iskolát körülvevő erdőben.

 

Bihari Milán:

Németország

 


2013. január 19-én végre elérkezett az a nap, amire már ősz óta nagyon vártunk, indulhattunk a németországi Limburgba.

Budapestről indultunk, a W!ZZair légitársaság járatával utaztunk. A gép 16.25-kor indult, és 18.30-kor már a frankfurti repülőtéren voltunk. A repülés nagyon érdekes és izgalmas volt, hiszen életemben először utaztam repülővel. A felszállásnál kissé szédültem, de később igazán élvezetes volt a repülés. 11 km magasból voltak legszebbek a felhők, a legnagyobb sebesség 720 km/h volt.

Frankfurtból taxival mentünk Limburgba, ahol már nagyon várt bennünket a Bockler család. Bemutatkoztunk egymásnak. A család tagjai: Thomas és Christel Bockler az apuka és az anyuka, Maximilian a 10 éves fiú és Leandra, a 14 éves nővére. Egyből nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Már az első este velük tartottunk egy barátjuk születésnapi bulijába.

Vasárnap elég későn ébredtünk, majd elvittek egy hoki meccsre és megnéztük a limburgi Porsche-szalont. Hétfőn reggel iskolába mentünk Maxszal. A német gyerekek nagyon barátságosak voltak, sok új barátot szereztünk. Kedden bemutatták nekünk az óvárost, ahol nagyon szép házakat, valamint egy dómot láthattunk. Délután sétáltunk a családdal a városban.

Szerdán Frankfurtba kirándultunk autóbusszal. Különböző nemzetiségű gyerekek és felnőttek – spanyol, francia, lengyel, török, olasz, akik hozzánk hasonlóan vendégek voltak-utaztak együtt a buszon. Először egy botanikus kertbe látogattunk el, ahol különféle, szebbnél szebb trópusi és mediterrán növényt csodálhattunk meg. Nekem nagyon tetszett a város, különösen a sok felhőkarcoló. A nap végén egy étteremben vacsoráztunk.

Csütörtökön a gyerekekkel együtt tanultunk, próbáltunk az órákba bekapcsolódni. Technika és testnevelés órán aktívan részt tudtunk venni.

Pénteken elbúcsúztunk az osztálytól. Nagyon kedvesek voltak, ajándékot és egy kis búcsú-üdvözlőlapot is kaptunk tőlük. Délután még elmentünk egy kicsit vásárolni és még egyszer megnéztük a gyönyörű  Porschékat . Este összecsomagoltunk a bőröndbe, hogy reggel időben tudjunk indulni.

Szombaton reggel elbúcsúztunk a családtól, megköszöntük a vendégszeretetüket. A repülő csak este 18. 45-kor indult, addig még eltöltöttük az időt a szállodában és a városban. Anyáék vártak minket a repülőtéren. Örültünk, hogy hazaértünk, igaz még szívesen maradtunk volna, nagyon jól éreztünk magunkat ez alatt az egy hét alatt. Németül is tanultunk, barátokat is szereztünk, szép helyeken jártunk. Remélem, egyszer még visszatérek Limburgba.

 

Bihari Milán 5.a.

 

1. találkozó/1. meeting

Az első projekttalálkozó helyszíne Lengyelország, időpontja 2012 október 9-13 volt. Ezen a találkozón ismertük meg egymást személyesen, mivel előkészítő látogatáson nem vettünk részt addig interneten folyt a kommunikáció. Előzetesen megbeszéltük, hogy minden ország készíteni fog egy prezentációt városáról, iskolájáról, először ezeket tekintettük meg. Az első megbeszélés során lefektettük a közös alapszabályokat a pályázat megvalósításával kapcsolatosan, amelybe belefoglaltatott az, hogy melyik ország milyen feladat megvalósításáért felelős, hogyan történjen a mobilitások, a befogadó családok megszervezése, a határidők betartása, a kapcsolattartás, az értékelés.

Ezt követően összeállítottuk az éves munkatervet és megbeszéltük a konkrét feladatokat a következő találkozóig, mely logóverseny kihirdetése, külső és belső kertek kialakítása, órák tartása a klímaváltozásról, növények gondozásáról,őszi üdvözlőlapok rajzolása és karácsonyi albumok készítése volt.

Megismertük az iskolát, végigjártuk a tantermeket, a gyerekek műsorral kedveskedtek a vendégeknek,  meglátogattuk  a helyi gimnáziumot. Megtekintettük a helyi nevezetességeket, a történelmi múzeumot, a katedrálist, sétáltunk Európa leghosszabb utcáján.