Címlap


Határtalanul pályázat 2017. június 2- 6.









A szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7. osztályos tanulói 2017. június 2-6. között kirándulást tettek Erdélyben.

A kirándulás finanszírozására fordított összeget, 1. 557. 000 forintot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt Határtalanul pályázaton nyerte az iskola.

Az öt nap alatt sok szép helyen jártunk. Szeghalomról Nagyváradon és Csucsán keresztül Kalotaszentkirályra, városunk testvértelepülésére vezetett az utunk. Az első és a második napon közös programokon vettünk részt hasonló korú gyerekekkel, illetve túráztunk a környéken. A következő nap Kolozsvár látnivalóival és történelmével ismerkedtünk meg, valamint megjártuk a Tordai hasadékot, illetve sóbányát. Este a világörökség részét képező Torockóra érkeztünk, melyet a következő napon térképeztünk fel, és Gyulafehérvárra is ellátogattunk. Haza-jövetelünk napján Vajdahunyad és Déva várát vettük be, ezt követően pedig Aradon koszorút helyeztünk el.

Az élménydús és izgalmas kirándulás alatt sok ismerettel gazdagodtak tanulóink, valamint sikerült velük megismertetni a határainkon túl élő magyar testvéreink életmódját, kultúráját.