Címlap


Határtalanul fogalmazás-Csordás Edina

Június 2-án reggel a Határtalanul pályázat keretein belül, buszra ültünk és elindultunk az öt napos kirándulásra Erdélybe.

Már hetekkel az indulás előtt mindenki nagyon izgult, és számolta a napokat addig a bizonyos reggelig.

 

Rövid utazás során már el is érkeztünk a határátkelőhelyhez. A határon összeszedték és megnézték személyigazolványainkat aztán már mentünk is tovább. Az első megállóhely Nagyvárad volt, ahol pénzt váltottunk, majd megnéztük a város nevezetességeit. Következőnek Ady Endre és Boncza Berta csucsai házát tekintettük meg. Ezután már a szálláshelyünk következett, Kalotaszentkirály, ahova kb. este 6-kor érkeztünk meg. Felosztottuk a szobákat. Mi ötágyas szobát kaptunk, ahol bőségesen elfértünk. Kipakoltuk a bőröndjeinket, utána vacsoráztunk, később pedig az évfolyamtársaink focimérkőzést rendeztek a helyiek ellen. Másnap a reggeli után bementünk a helyi iskolába, majd megnéztünk egy Ady Endre emléktárgyakkal berendezett szobát. Ahogy végeztünk elmentünk a közeli kisboltba és nagyjából fél óra pihenés után már mentünk is az első látnivalóhoz, a havasrekettyei vízeséshez. Amint odaértünk gyönyörű látvány tárult elénk. Készítettünk néhány képet és indultunk vissza a buszhoz gyalog. 1 órányi séta után buszra ültünk és mentünk a Bélesi víztározóhoz. Az ezt követő napon más szállásra utaztunk, de előtte még misén voltunk, majd útközben megálltunk Kolozsváron, átsétáltunk a Tordai-hasadékon, és lementünk a tordai sóbányába is. A szállásunk Torockón volt, sajnos a fiúk és a lányok szállása más helyen volt. Az utána lévő nap nagy részét Gyulafehérváron töltöttük, majd délután szabad programunk volt egy darabig az eső miatt. Az azt követő napon már hazafelé mentünk, menetben Vajdahunyad és Déva várát is megnéztük, Aradon pedig koszorúztunk. Június 6-án este 10 órára értünk haza.

Nagyon jól éreztem magam, máskor is szívesen visszamennék felfedezni Erdély szebbnél szebb helyeit, látványosságait.

 

Csordás Edina 7. b